Szabó Péter

Rövidke életem során számos sportot kipróbáltam már. Hosszabb ideig csak a labdarúgással (3 éves korom óta) valamint a futással (1,5 éves korom óta :-)) foglalkoztam, foglalkozom.

Futással kapcsolatban csak annyit tudok magamról elmondani, hogy még a boltba is kocogva megyek. Szeretek sétálni, de futni valahogy jobban. Van már néhány km a lábamban, részt vettem jópár futó versenyen.

Kb. 4 éve ismerkedtem meg a triatlonnal, amit nagy kedvvel és elszántsággal elkezdtem űzni. Sokáig csak rövidebb és középtávon (félironman) indultam, de 2019-ben a hosszabb távot is kipipáltam, azaz Ironman lettem! A triatlon mellett más sportokba is bele-bele kóstoltam: küzdősportok, röplabda, tánc, felsorolni is sok lenne…

Szeretnék példát mutatni, hogy munka és család mellett (2014-ben született meg a kislányom, Emili, majd 2017-ban a kisfiam, Timon) is lehet sportos az ember – és ez nem megy egyik rovására sem, hanem előnyt jelent. Egészséges élet, ami elengedhetetlen, hogy a gyermekeink életében teljes részt tudjunk vállalni, hiszen betegesen, rossz kedvűen nem lehet sem élni, sem pedig gyereket nevelni.