Nagyatádon szerzett élményeinken felbuzdulva, Farkas Petivel mindketten neveztünk a budapesti Ironman olimpiai távjára, mely 1.5 km úszásból, 40 km kerékpározásból és 10 km futásból áll. Szerettünk volna a 70.3-as féltávon indulni, de a közel 70 ezer Ft-os nevezési díjat erősen sokalltuk. Az 5i50 sem volt olcsó, de lássuk megérte e kicsengetni a közel 20.000 Ft-os nevezési díjat!

Ez volt a második hivatalos Ironman verseny Magyarországon és idén indítottak először olimpiai távot. A többnapos rendezvénynek a Kopaszi gát adott otthont. A mi távunk augusztus 21-én rajtolt, de már előző nap kilátogattunk a helyszínre.

Helyszín

Először is átvettük a rajtcsomagokat. A dolog gördülékenyen zajlott, megvolt ugyanaz a profizmus ami a BSI rendezvényeit is jellemzi. Adtak egy egész jó hátizsákot, Richtofit gélt, ízesített ásványvizet, neoprén csiprögzítőt, rajtszámot a matricákkal, és természetesen kilónyi reklámnyomtatványt, amit még ott a sátorban elhelyeztem a szemetesben. Röhejes egyébként, hogy szinte minden versenyen kapott csomag dugig van szórólapokkal, újságokkal, aminek a 90%-a egyből a kukában végzi. Oké, hogy ezek mind a szponzorok anyagai, de, hogy ár / érték arányban valóban jó befektetés e nekik egy ilyen reklám, afelől vannak kétségeim. Más a helyzet amikor termékmintát adnak, például energiaszeletet, bemelegítőkrémet, vagy egy kedvezményre jogosító kupont, mert ezeknek legalább van értelme. De semmitmondó szóróanyagokkal telepakolni a csomagot… Hát nem tudom.

Következő célpontunk az Ironman store volt. Hallottam már korábban is sztorikat a legendásan magas árakról, de most végre személyesen is megnézhettem a 4.000 Ft-os bögréket, 2.000 Ft-os kulcstartókat, és 8.000 Ft-os (Gildan minőségű) pólókat. Hát igen, az Ironman egy nagyon jól bejáratott márkanév. Amire rányomják a hivatalos logót az kapásból a háromszorosát éri. Egyébként le a kalappal a marketingjük előtt. A versenyközponton, sátrakon, kamionokon, célkapun és úgy általában mindenen látszik az egységes arculathoz való igazodás. Az egész verseny prémium érzetet kelt, sehol nem volt olyan érzésem, hogy spórolni akartak. Ennek nyilván megvan az ára, és ez az amit a nevezési díjjal kell megfizetni.

Miután mindent megnéztünk, összefogdostunk és kitárgyaltuk, hogy mit miért nem veszünk meg, áttértünk a tésztapartis sátorba. A korlátlan tésztazabálás lehetőségét a nevezési díj tartalmazta. Prémium érzést említettem az előző bekezdésben és továbbra is ehhez ragaszkodnék. Kiváló minőségű kaját adtak! Többféle tészta közül lehetett választani, mindegyik nagyon finom volt. Svédasztalos rendszerben működött a dolog, magunknak lapátoltuk a tetemes mennyiségű adagokat. Ha belegondolok, hogy a Budapest Maraton tésztapartiján milyen minőségű kaját szoktak adni ehhez képest… De inkább nem gondolok bele. Nem akarom negatív irányba elterelni a beszámolót 🙂

A verseny napja

Farkas Úr autójával gondok adódtak a verseny előtti napon, emiatt kerékpárral kellett mennünk a versenyre. Úgyis kell a bemelegítés, az a plusz 15 km már nem sokat számít. A lezárt rakparton elég gyorsan odaértünk. Útközben találkoztunk több külföldivel, akik a 70.3-ra edzettek. Ránézésre alig erőlködtek a tekeréssel, mégis úgy húztak el mellettünk, mintha állnánk. Pffff…

Megérkezés után volt egy laza óránk a semmittevésre. Megnéztük a víz hőmérsékletét, ettünk, és közben triatlonos közhelyeket pufogtattuk a túl hideg vízről, a kétmilliós bringákról és a kétezer km-t átélt futócipőkről.

A depózás gyorsan ment. Egyetlen dolog volt necces, ami miatt mindenki szentségelt: a bringák között nagyon szűkre szabták a helyet. Annyira közel voltak egymáshoz a gépek, hogy a cuccokat alig lehetett letenni. Nekem ezzel csak az elején volt gondom, mert miután megjöttem az úszásból a depó fele már üres volt. Legalább ennyi előnye van annak, hogy lassan úszok.

Úszás

Nagyatádon átélt borzalmak után nekiálltam gyúrni az úszásra. Augusztusban 40 fok volt szinte minden nap. Hetente kétszer kijártam a Dagályra meló után pancsolni. A meleg miatt mindig tömeg volt a medencében, így tök jól tudtam gyakorolni a tömegben úszást. Ha túl sokat nem is fejlődtem, sikerült legalább egy olyan szintre felhozni magam, hogy ezer métert tudjak gyorsban úszni. Ennek tudatában kicsit magabiztosabban vágtam neki az 1500 méteres távnak a Lágymányosi-öbölben.

A rajtot semmiféle ünnepélyes pillanat nem előzte meg, hiányzott a zene is. Ezek  valahol részét képezik az ilyen eseményeknek, még akkor is, ha komoly, nemzetközi versenysorozatról beszélünk. A Budapest maraton és félmaraton is nemzetközi verseny, mégis iszonyat jó a hangulat a rajt előtt. De ez most sajnos elmaradt.

Elstartolt tehát életem első egyéni triatlon versenye! Az úszás meglepően jól ment, magamhoz képest legalábbis. Majdnem végig tudtam úszni gyorsban az egész távot, az utolsó pár száz méteren volt csak szükség az úszásnemek közti váltogatásra. Így is totál a mezőny végén voltam, de élveztem, hogy végre nem csak kínlódok, hanem úszásra emlékeztető mozdulatokkal haladok előre a vízben. Szakaszos rajt volt, a korosztályok időeltolással indultak egymás után. Az utánunk jóval később indított következő korosztály élmezőnye is lehagyott a táv felénél. Hasonló érzés volt, mint a korábban említett 40km-es tempóval edző sporttársak, de azért szép lassan csak elfogyott az a másfél kilométer. Végül 38 perces idővel szálltam ki a vízből.

A víz és a depó közti futásnál kegyetlenül szédültem, jó pár percre volt szükségem mire összeszedtem magam. Zoknit is csak ülve mertem felhúzni, nehogy eldőljek a flamingó pózból. Leakasztottam a bringát és rohantam át a kapun ahol végre fel lehetett rá szállni.

Kerékpár

A bringát nagyon óvatosan kezdtem. Az első pár perc azzal telt, hogy próbáltam lenyújtani a vállam és a hátam. Utána magamba toltam egy energiaszeletet, 3 deci ISO-t, majd ráfeküdtem a könyöklőre és megkezdtem küzdelmem a szembe széllel. A táplálkozás pillanatit sikeresen megörökítették:

A szél az valami brutális erővel fújt észak felől, a 25-ös tempót alig tudtam tartani. Nagyjából 10 km után találkoztunk Petivel aki már bőven jött visszafelé szemből. Ő akkor kezdte a bringát amikor én az úszás háromnegyedénél jártam. A fordító az Óbudai-sziget környékén volt. Visszafelé nagyon durván lehetett küldeni a hátszélnek köszönhetően. Bőven 30, helyenként 40 km/h felett suhantam. Ezt a részt nagyon csíptem.

20 km után jött az újabb fordító a Kopaszi gátnál és ismét széllel szemben kellett pedálozni. Innentől egyébként az egész tök ugyanaz még egyszer, mint az első kör. A 40 km-t 1 óra 26 perc alatt végeztem ki 27.8 km/h átlaggal.

Második kör után ismét depó, cipőcsere, át a kapun és irány a futópálya.

Futás

A bringa után elég jó erőben voltam, de semmiképpen nem akartam hullára futni magam. Beálltam egy kényelmes 5:30-as tempóra és végig ezt tartottam. A többi versenyzőt elnézve sokan ki voltak már merülve, csigatempóban kocogták a köröket. Ha már említettem a triatlonos közhelyeket, akkor ide tartozik az is, hogy a bringánál kell leginkább észnél lenni, mert ott tudja legjobban kicsinálni magát az ember, ha túl erősen hajt. Peti is mindig ezt mondogatta nekem Nagyatád előtt, meg is fogadtam a tanácsát és semmi gondom nem volt a futással. Örültem a sok szurkolónak és annak, hogy végre nincs szembe szél. Ezen a versenyen fordult elő először, hogy a nevemet mondva szurkoltak több helyen is ami tök jól esett.

Három rövid kört kellett futni. Igaz, hogy nem annyira változatos így a pálya, viszont folyamatosan szurkolók között halad az ember ami sokat tud segíteni.

Minden körben adtak egy-egy eltérő színű gumit a karunkra ami a körök számát hivatott jelezni. Ez rövid távnál annyira nem jelentős dolog, de Nagyatádon például 8 kört kellett futni, és ott senki nem számolta helyettünk. Úgyhogy ez egy újabb piros pont.

A tempómnak megfelelő 53 perces idővel fejeztem be a futást, a teljes időm pedig 3 óra 5 perc lett. A célban érmet és technikai pólót kaptunk.

Összegzés

A budapesti 5i50 messze a legszínvonalasabb verseny amin valaha részt vettem. A nevezési díj bőven arányban állt a színvonallal és a kapott cuccokkal. A hátizsák, póló és az érem is egytől egyig minőségi darabok. A tésztaparti svédasztalos, extra finom kajával. A pályák és frissítőpontok mindenhol rendben voltak, az önkéntesek munkáját pedig átlagon felülinek értékelem. Ezúton is köszönjük a segítségüket!

Magasabb árfekvése ellenére elgondolkodtam a jövő évi 70.3 távon. Nagyon drága, de az élmény, és a cserébe kapott színvonal miatt úgy gondolom, hogy érdemes lenne rá nevezni. De majd meglátjuk 🙂