Prológus

Az ötödik alkalommal megrendezett ExtremeMan Kaposvár Magyarország legnehezebb féltávú triatlonversenye. Már az eddigi években is embert próbáló kerékpárospálya várta a versenyzőket, de Péter Attiláék 2017-ben rátettek még egy, de inkább két-három lapáttal. Így aztán az össz. szintemelkedés már 1200 méterre rúgott a 90 km-es kerékpározás alatt! Benne – többek között – a legújabb 10%-os emelkedővel Nágocs után…

Peti már negyedik alkalommal állt rajthoz, nekem pedig ez volt első féltávom. Közös írás következik.

Úszás – 1.9 km

T: Ahogy az időjárást elemezgettük a Deseda-tó partján, egy dolog nyilvánvaló volt: neoprénre nem lesz szükségünk az úszáshoz. A rajt előtt pár perccel bementünk a tóba, jobban mondva becsúsztunk a lejtős betonperemen. Elég síkos volt, ahogy ráléptem egyből kicsúszott a lábam és seggreültem, ezzel jelentősen javítva a körülöttem lévő sporttársak hangulatát.

Rengeteg hely volt, kényelmesen elfértünk a rajtnál. Úszás közben is csak minimális ütközések voltak, szinte végig nyugodtan lehetett haladni. Laza tempóban csapkodtam, az időm 50:13 lett.

     

P: Hosszabb volt a Deseda-tóban kijelölt pálya! Többen is erre a megállapításra jutottak az úszóidejüket látva. Jómagam 40 perc feletti idővel teljesítettem az 1900 (?!) métert úgy, hogy viszonylag az elején, a 40. hely környékén jöttem ki a vízből, úgy, hogy szinte végig egyedül úsztam.

A depóban 5 percet töltöttem, de legalább mindent felvettem/elraktam, amit akartam, bár a telefonomat elfelejtettem magammal hozni a depóba. Illetve a rajtszámomat a bicó elején felejtettem, amit a depóból kihajtva konstatáltam csak, mert az a menetszélben hangosan lengedezett. Bizony beletelt egy kis időbe, míg magamra applikáltam, mert megállni emiatt egyszerűen nem voltam hajlandó.

     

Bringa – 90 km

T: Egész jó állapotban másztam ki a vízből. Peti tanácsára a triatlonos ruhára vettem rá a bringás gatyát, ezzel dupla réteget képezve magam és a nyereg között. Valóban puhább volt, de hosszú távon nem bizonyult a legjobb megoldásnak. Ezen a távon legközelebb inkább átöltözök teljesen, nem érdekel az a plusz fél perc (főleg amilyen időket én menni szoktam…).

A bringát normál tempóban kezdtem, de mivel tudtam, hogy rengeteg emelkedő lesz, nem akartam nagyon tolni. Egyáltalán nem érdekelt az időm, felfelé nagyon lassan mentem, hogy ne dögöljek meg a futásra. Kínszenvedés volt, megbosszulta magát, hogy soha nem edzek hegyen. Mondjuk ezen a jövőben sem fogok változtatni, úgyhogy a sok szintet tartalmazó versenyeken mindig az utolsók között fogok célba érni 🙂

Lassan fogyott el az első 45 km, aztán visszafelé már kellemesebb volt tekerni. A fordítónál arra gondoltam, hogy Peti hamarosan beér a depóba, én meg még két órát fogok itt szarakodni a bringával. Gyakorlatilag az egész mezőny otthagyott, a depó előtt kb. az utolsó 5-10. helyen jöhettem valahol. Az időm 04:08:11 lett ami 21,76 km/h-nak felel meg. Egyébként magamhoz képest nem is olyan rossz, az ilyen meredek szakaszokon a 20-as átlagot sem szoktam általában elérni, ha nem versenykörülmények között tekerek. De hát a triatlon pont erről szól, hogy az ember magával versenyez. Legalábbis ezzel próbálom szépíteni a tényt, hogy rohadt kevés időt fordítok mostanában a bringázásra.

     

P: Ahogy a rendező/szpíker is mondta, mikor visszaértem a kerékpározásból, hogy gyakorlatilag már ha akarnának sem találnának több emelkedőt a környéken. És tényleg, Somogy összes dombját megmásztuk a 90 km során! De legalább én nagyjából tudtam mire számíthatok, míg Tominak igazi meglepetés volt az egész pálya. Persze a kellemetlen fajtából való… Meglehetősen nehéz volt a biciklizés. Főleg úgy, hogy engem a kapolyi fordítóból visszafelé a legnagyobb emelkedők között kétszer is megcsípett egy darázs a csuklómon az órám alatt! Fel is ordítottam a fájdalomtól, ami csak később enyhült, vízzel locsoltam a csípés helyét, ami jót tett, de a nágocsi hölgytől kapott aloe vera-spray segített a leginkább. Köszönet érte! A brutál útvonal és a nem várt kellemetlenség ellenére is rekordot (3:18:47) repesztettem, majd 10 percet (!) faragtam le az itteni legjobb időmből, úgy, hogy ez a pálya nehezebb volt a réginél! Így aztán a mezőny első harmadával értem vissza a toponári strandra (87. helyen álltam).

Futás – 21 km

T: Na szóval 5 óra 2 percnél tartott az időm mikor végre visszaakasztottam a bringát a depóban. Felvettem a futógatyát, cipőt és irány a félmaraton! Három darab 7km-es “kör” ami igazából oda-vissza jellegű pályát takar a tó partján. Úgy 3 km körül jártam amikor Peti jött szembe a második körén. Na mondom ez mindjárt beér, én meg az első köröm felénél sem járok.

Nagyon nehezen ment a futás, már egy kör után teljesen KO voltam. Átmentem a kapun, megálltam a frissítőpontnál és komolyan elkezdtem gondolkodni a folytatáson. 14 km volt még hátra ami ebben az állapotban végtelennek tűnt. Na de alapszabály, hogy versenyt soha nem adunk fel, úgyhogy “futottam” tovább. A második köröm vége felé már alig voltak emberek a pályán, ekkor már éreztem, hogy brutál gyenge időt fogok menni. Hatalmas lelkierőre volt szükségem ahhoz, hogy elinduljak a harmadik körre, mentális holtpontot kellett leküzdenem. Elfelejtettem a mellbimbómat leragasztani, úgyhogy itt már keményen vérzett és mocskosul fájt. Amúgy sem volt elég bajom, ez még hiányzott az utolsó fél órára.

Nagy nehezen nekiveselkedtem az utolsó körnek, de már a 7 perces kilométereket is alig bírtam tartani. Utolértem egy hozzám hasonlóan csoszogó szerencsétlent aki nagyon beszédes kedvében volt és elkezdett kérdezgetni. Mondom engem most hagyjál, életem leggyengébb félmaratonjának utolsó 5 km-ével küszködök éppen, semmi kedvem beszélgetni 🙂 Szerencsére ő még nálam is jobban kivolt és elég gyorsan lemaradt mögöttem.

Bámulatos 02:27:10-es félmaratoni idővel zártam a versenyt. Az összidőm 07:34:06 lett, örültem, hogy egyáltalán szintidőn belül be tudtam érni.

   

P: A futás ugyebár mindig lutri egy triatlonversenyen, de egy ilyen kemény biciklizést követően ez hatványozottan igaz. Nem tudtam mennyit vett ki belőlem az erős tekerés (az alsó tányért nem is használtam elöl) a félmaratoni előtt. Hát sokat… Már az első 7 kilométer (43:46) igazi szenvedés volt, itt sétáltam párszor, de a második kör alatt voltam a legmélyebben (51:25). A poklok poklát jártam meg, a legkevésbé sem esett jól a futás, és a pulzusom is magasabb volt a megszokottnál (160 bpm). Végül is a Herr Gyula mentett meg, aki a nagyatádi „Ott leszek!” feliratú pólóm láttán meglapogatta a hátam és azt mondta, hogy fussunk, akármilyen lassan, de fogyasszuk a kilométereket. Igaza volt! Új erőre kaptam, csak kár, hogy ez nem tartott ki végig a táv második felében. A Móni jól tudta, hogy mi kell nekem, így kólát adott, mert az nem volt kirakva a frissítőpontokon. Gél is csak a központban volt, amit benéztem, mert azt hittem, hogy máshol is van, így sajnos erről lemaradtam, de ez az én saram volt. Az utolsó hetes (48:32) első fele nehéz volt, de a cél felé vezető 3,5 km-en már vittek a lábaim a tóparton. Nagyon-nagyon nehéz volt ez a Félironman, az egyik legnehezebb. Szinte felér a teljes távval. Közvetlen a Herr Gyula mögött értem célba, még egyszer megköszöntem neki a segítséget, miközben felcsendült a Vangelis Tűzszekerek c. száma. Ekkor tört el nálam a mécses a célban. Kisiettem a célterületről az éremmel a nyakamban, és csak öleltem a Mónit.

   

Epilógus

P: De hol a fenében van a telefonom? A zsákokban nincs, Móninál sincs és a depóban sem találom. Mikor a bicókat pakoljuk fel meglátom az autó tetején! Ott pihent egész nap. Jó, hogy nem forrt fel! Csak megvan, örülök, mint majom a farkának, az út túloldalán pakoló sporttárs mosolyogva konstatálja. Ő a papucsát hagyta a parton, de az nem élte túl a napot, szétszaggatta valami/valaki…

Az ajándéksorsolás mindig megmosolyogtató itt, az elmúlt években krumpli, hagyma, kalács, tojás és hasonló nyalánkságok vártak a szerencsésekre. Nem volt ez másképp idén sem, de a nágocsi élelmiszeres válogatáscsomagok mellett nagy értékű nyeremények (háztartási gépek) is kisorsolásra kerültek.

Péter Attila útravalója Nagyatádra: Szorozd meg az itteni idődet kettővel és vonj le belőle jó 20 percet, az lesz a nagyatádi célidőd! Úgy legyen! 6:32:03 * 2 = 13:04:06 – 20 p. = 12:44:06. Ezt bizony előre aláírom.

T: Mivel némileg megcsúsztattam a programunkat, ezért a célba érkezésem után már nem kellett sokat várni a sorsolásra. Nagyon sok ajándéknak kerestek gazdát, egész értékes nyeremények is voltak. Sosem szoktam nyerni, de most mellém szegődött a szerencse és elhozhattam egyet a nágocsi kajacsomagokból. Várható nagyatádi célidőm a Péter Attila képlete alapján: 7:34:06 * 2 = 15:08:12 – 20 p. = 14:48:12.

Hazafelé Siófokon feltöltöttük a szénhidrát raktárakat a korábban kitesztelt étteremben, majd elváltak útjaink. Petiék maradtak nyaralni, mi pedig jöttünk haza Pestre.