Prológus

P: A Kropkó-féle 5i50-es, azaz olimpiai távú budapesti triatlonversenyek után (2015, 2016) a szövetség vette át a stafétabotot. A váltás okait és módját inkább ne firtassuk, mert nagyon messzire vezetne… Elég hozzá annyi, hogy mindketten elszenvedői voltunk az egésznek, amikor tavaly törölték a nyár végi velencei féltávú versenyt. A 2017-es rövid távú országos bajnokságnak tehát a főváros adott helyet, ami a látvány és a közelség miatt is mindig ideális. Az úszásnak az idén megnyitott Lupa strand adott helyet, ami Budakalászon, a Megyeri híd lábánál található. A kerékpározásra a rakpartokon, az Alagútban és a Lánchídon került sor, míg a futás a Városligetben történt. A 2. depó és a cél Budapest szívében, a Hősök tere közepén lett felállítva. Nem semmi díszletek, avagy minden adott volt egy fantasztikus versenyhez!

 

P: A rajtcsomag felvételnél saját chippel valamiért nem engedték a nevezőket indulni, aminek az okára nem jöttünk rá, hiszen eddig a szövetség minden versenyén elfogadták a sárga chipet… Szombaton kellett felakasztani a futófelszerelést a Hősök terén a depóba, majd jöhetett a tésztaparti. Ezután kissé rossz volt a szájízem, és nem az étel minősége, mert az fenséges volt, hanem a fejadag miatt, ami igencsak karcsú volt. Ráadásul plusz jegyet vettem a Móninak, mégis otthon pizzát kellett rendelnünk, mert éhesek maradtunk…

T: A rajcsomagos szerencsétlenkedésnél kissé felment bennem a pumpa. Nem elég, hogy a sárga chip-emet nem tudom használni és emiatt 1.000 Ft letétet kellett fizetnem a fehér chipért, de még a triatlon liszenszem száma sem szerepelt a nevezési lapon. Érthetetlen, hogy, ha a Magyar Triatlon Szövetség versenye ez, és a regisztrációnál megadtam a számot, akkor miért nem szerepel a nevezési lapon? Nekiálltam a telefonomon keresgélni a liszensz információkat, legalább 10 percbe telt mire megtaláltam.

P: A Lupa-tó a Kopaszi gáttal ellentétben sokkal közelebb van hozzánk, így nem volt kérdés, hogy vasárnap reggel bringával közelítjük meg a rajthelyszínt. 20 perc se kellett, hogy odaérjünk, így bőven maradt időnk bedepózni / bemelegíteni / tempózni / készülődni a versenyre. Közben annyi folyadékot ittam, hogy állandóan a wc-t kerestem. A víz picit hidegnek tűnik, holott 24 fokosnak mondják, így csak az utolsó pillanatban úsztam egy kört. A check in nem a chipleolvasással történt – ahogy mindig szokott -, így Péter Attilának kellett többször is bemondania, hogy nem kell sorba állni emiatt. Akkor hogy csekkolunk be? Mint utóbb kiderült, sehogy. Egyszerűen nem kellett…

 

Úszás

P: Az elitek rajtjával vette kezdetét a futam, akiknek a vízbe csobbanását már a „szorítóból” figyeltük (ez az ún. beengedő zóna), és azt láttuk, hogy az egyik pro már pár méter úszást követően tetemes hátrányba kerül. Szinte egy helyben csapkodott a pali! Utóbb kiderült, hogy egy amatőrnek sikerült a profik közé neveznie, ami persze senkinek sem tűnt fel…

 

P: A csajok után mi következtünk, rajt! Jónak éreztem az úszást, bár az elején volt egy kis pofozkodás, meg pár pillanat, mikor nem kaptam levegőt, ettől függetlenül – ahogy láttam – a mezőny első harmadában úsztam. Csomó bóját kellett megkerülni, úgy éreztem, hogy soha nem érek a pálya végére. Az is idegesített, hogy valaki előttem gyakorlatilag tempónként váltogatta a mell- és gyorsúszást, így végig figyelnem kellett, nehogy megrúgjon. Végre valahára kivergődtünk a partra, az órám 29:28-at mutatott, így kissé elkeseredtem, mert jobb időt reméltem magamtól. (A verseny végén szinte mindenki arról panaszkodott, hogy legalább 200 m-rel hosszabb volt az úszópálya!) A depó ráadásul elég messze volt a parttól, egy kanyargós emelkedő vezetett fel oda, a vékony szőnyeg meg nem nagyon védett a szúrós kövek ellen. Dafke sprinteltem fel, hogy minél kevesebb időt töltsek a depóban. Ehhez persze nem ártott volna jó sorba befutni, de legalább a bicómat kiszúrtam, így csak át kellett másznom a másik cső alatt… Felöltöztem, majd betoltam egy energiaszeletet, és kiszaladtam a kerómmal (3:38).

T: Magamhoz képest elég jól ment az úszás, de nekem már közben is nagyon gyanús volt, hogy ez a pálya nem ér véget 1500 méternél. Jóval erősebben úsztam, mint tavaly, ennek ellenére majd két perccel gyengébb lett az időm. Legalább 200 méterrel hosszabb volt a pálya ahogy Peti is írta. 38:52-es idővel végeztem, a depóban pedig 03:52-t töltöttem.

Kerékpár

P: Mióta felszereltem a kilométerórát a biciklimre, folyamatosan a sebességemet lesem, így látom, hogy mikor kell(ene) jobban nyomni. Mindenképp 30 feletti átlagot szerettem volna elérni, hogy megdöntsem 40 kilométeren az 1:17:42-es rekordomat. Az elején sok bukkanó volt a gátnál, így csak ezután vehettük fel a versenytempót. Úgy döntöttem, hogy az elején nyomom, ahogy a csövön kifér, aztán majd meglátjuk, hogy meddig bírom. Olykor 38-40 km/h-val csapattam, így jó esély volt a 20 km-es rekordom (35:06) átírására is! Ez végül sikerült is! 33:51 (35,46 km/h). Az a durva, hogy ennek ellenére elég sokan hagytak le, azaz nagyon gyors volt a pálya, és a Lágymányosi fordítóig a szél is velünk volt. A Lánchíd felé viszont igencsak megszenvedtem a szembeszéllel, a felhajtó előtt láttam a másik sávban eltekerni a Tomit. Az Alagút is emelkedett, itt már 30 alá csökkent a sebességem, csak a túloldalán lévő fordítóból kitekerve tudtam a tempómat növelni. A Lánchíd első fele is emelkedős, de itt legalább az élmény kárpótolt a kisebb szenvedésért. A pesti alsó rakparton megint nehéz volt haladni a Dózsa György út felé, csak visszafelé, a Fővám tér irányába volt könnyebb. Innen vissza a Széchenyi térre, majd irány a Bajcsy-Zsilinszky út és a Nyugati téri felüljáró, ami kicsit fájt, de király érzés volt a Hősök terére betekerni, főleg mert az időm minden várakozásomat felülmúlt! 1:11:43 (33,47 km/h), a pulzusom a kerékpározás alatt 160-170 volt. Gyorsan megtaláltam a kerékpárom helyét, így cipőt húztam és már indultam is futni (2:10).

 

T: Nagyon jól ment a bringa, kitűnő volt a pálya. A rakparton dél felé szinte repültünk. Az más kérdés, hogy a fordító után megvolt ennek a böjtje. Utolértem egy sporttársat aki képtelen volt elviselni, hogy a szeme láttára nagy csoportokban bolyoznak az emberek. Hangosan ordítozott nekik, illetve a motoros versenybírónak. Vicces jelenet volt, mindig jól jön, ha valaki csinál egy kis show műsort az amúgy elég monoton kerékpározás közben. Utólag egyébként a Facebook-on is ment a reklamálás a bolyozások miatt. Biztos nagyon gáz, bár engem különösebben nem izgat, ha emiatt csak 860. leszek egy versenyen a 852. helyett.

01:18:31 idővel, 30.57 km/h átlaggal értem a depóba ahol összesen 2 percet töltöttem a futás előtt.

 

Futás

P: Ezen a távon szokás szerint nehezen indult a futás, ráadásul az első frissítőpont elég távol volt, pedig jól jött volna a víz. A Kós Károly sétányon félúton megláttam a Mónit a túloldalon, aki ugyanott állt, mikor a fordító után az oldalára érek. A Jégpálya előtt végre frissítőpontba botlok, jéghideg vizet iszom és öntöm magam, enni viszont nem tudok, mert a gyomrom rakoncátlankodik. Az Olof Palme sétányon folytatódik a futás, az emelkedő persze nem maradhat ki, cserébe a fordító után lejtő a jutalmunk. Visszafutok a Hősök terére, megvan az első kör, mikor megpillantom a Tomit, amint épp az első körére jön ki. Jó tempóban kezd, kell egy kis idő mire utolérem, aztán egymás mellett teljesítjük a táv nagy részét. Így sokkal könnyebb. Kezdetben beszélgetünk, aztán a 3. körömben már nem nagyon tudok dumcsizni, így szótlanul fogyasztjuk a kilométereket. Ennek tetejébe a hólyagom majd szétpukkad, alig bírom visszatartani a dolgot… A második fordító után elhagyom Tomit, mert rám már csak a finish és a wc vár! A 2:35-ön belüli idő ugyan nem lesz meg, ehhez a futásban is rekordot kellett volna döntenem (47:35), ami sajnos nem sikerült (51:01, bpm: 160-170), de a legjobb olimpiai távú triatlonos időm immáron 2:37:58! (És ha az úszás miatt jóváírok mondjuk 4 percet, akkor…)

       

T: Peti szerencsére elég hamar utolért és két teljes kört futottunk együtt. Ez mindig jó, mert így sokkal könnyebb tartani az erősebb tempót. Peti harmadik körének a végén mondtam, hogy menjen, nekem muszáj lassítani, mert van még egy köröm és kezdek megdögleni. 5 perc és 05:30 kilométereket futottam, az utolsó kör valamivel gyengébb lett, de az összesített átlagom így is 05:27 lett. Nem mondom, hogy nem lehetett volna jobb, de csalódott sem vagyok, mert beletettem mindent amit ott és akkor tudtam.

A jóval hosszabb úszás, és a gyenge futásom ellenére is sikerült egy percet lefaragnom a legjobb olimpiai távú időmből. 02:57:11-nél csipogott a chip.

     

Epilógus

P: A célban kell egy kis idő, míg magamhoz térek, úgy kihajtottam magam. Érmet akasztanak a nyakamba, rá se pillantok, azonnal a mobil wc felé veszem az irányt. Ízesített sört nyalábolok fel, majd kólát, vizet veszek magamhoz és lehuppanok egy fotelbe, miközben a Móni vízzel locsolja a fejemet. Kemény menet volt, igazi szaggatás. Mikor újra lábra tudok állni átveszem a fekete finisheres pólómat, majd megvárom a Tomi célbaérkezését. Együtt megyünk kajáért (burrito), amiből bármennyit lehet venni, ahogy az ízesített sörből is, a tejberizses gyümölcspohár mondjuk limitált, mert egy idő után elfogy. Egy rossz szavunk sem lehet, mert semmiben sem szenvedtünk hiányt, akinek úgy tartotta kedve, még a nagy vízzel teli dézsába is beugorhatott versenyzőtársai mellé. Az már más kérdés, hogy ez mennyire higiénikus…

A pár kisebb hibát leszámítva egy baromi jó versenyt sikerült összehozniuk a szervezőknek, amin több mint 700-an értek célba. A Hősök terén felhúzott depó gigantikus volt. A körítés, a szolgáltatások mind elsőrangúak voltak, az érem gyönyörű, a póló menő. A versenyen készült képek ingyen letölthetőek az oldalról, ami manapság ritkaság.

T: Maximálisan egyetértek. Profi szervezésű verseny volt, remek marketinggel, jó kommunikációval, szép logóval és grafikai anyagokkal. Féltem, hogy az eredeti Ironman színvonalát nem fogják tudni hozni, de kellemesen csalódtam, mert ez bizony első osztályú volt. Remélem egy hosszú évekig tartó versenysorozat kezdetének részesei lehettünk és a Budapestman a jövőben is megrendezésre kerül.

P: Már csak az időt kell elütni valahogy, mert a kidepózás csak 2-től lehetséges (a versenykiírásban 1 óra szerepelt). Csinálunk pár fényképet a szobrok előtt, majd árnyékba vonulunk, mert rekkenő hőség van. A Móni hazamegy, mert délután visszatérünk egy nagy strandolásra a Lupára, mi meg elcsípjük a Gábor befutóját (a 10 km-es futóverseny az egyik betétszám volt), aztán a városligeti tónál pihenünk egy kicsit, míg végre megnyitják a depót. Már csak haza kell tekernünk, ami nem jelent problémát, feltéve, ha az ember nem kap defektet 1 km-rel a garázs előtt… Bő egy hét alatt ez már a második, de hála az égnek nem a verseny közben történt! A torkom már pár nappal a verseny előtt rakoncátlankodott, a sok hideg víz és hűtött sör nyilván inkább rontott, mintsem javított a helyzeten, aminek következtében kicsit lerobbantam a hét elejére. Azt kérditek megért ez ennyit? Hát persze, hogy meg!