Baromi erős mezőny gyűlt össze a 2018-as középtávú triatlon országos bajnokságon Balatonkenesén. A versenyközpontot a Vak Bottyán Strandon, közvetlenül a Balaton partján húzták fel. Itt tényleg azt érzed, hogy kapsz valamit a nevezési díjért, ami nem olcsó (25.000 Ft a legkedvezményesebb). Rögtön egy márkás, saját nevünkkel hímzett (!) türkizkék hátizsákot kaptunk a nevezésnél. Tésztaparti (előző nap – ezen nem voltunk), bográcsparti (a verseny után – ezen igen). Frissítők nagyon rendben voltak mind a bringapályán, mind a futópályán, a személyzet segítőkész volt. A célban lévő Athletes garden, benne minden földi jóval, gyakorlatilag korlátlan étel-ital fogyasztást jelentett. Még a kísérőknek is, már ha kifizették a 2400 Ft-os belépőt. Képek ingyenesen letölthetők a honlapról. A legjobb rendezés. Profi szervezés 2012 óta. Szinte tökéletes. Ha negatívumot kell(ene) mondani, akkor a finisher-póló hiányát hozhatom fel, de mást nem.

Úszás. 20 fokos volt a Balcsi, először neoprénre készültem, de az utolsó pillanatban úgy döntöttem, hogy a kocsiban hagyom azt. Jól döntöttem, mert elsőre hideg volt, de pár méter úszást követően már nagyon kellemes volt a víz. A pálya 2 körben/háromszögben volt kijelölve, közte pedig ki kellett jönni a partra. Ez mindig jó, mert lehet a szurkolóknak/hozzátartozóknak integetni, és nekik is látványos. Mondjuk lépkedni/futni tilos a vízben, az a szabály, hogy úszni kell, kár hogy ezt sokan nem tartották be… Süppedős, iszapos volt a talaj, a déli parton azért jobb! Annyire nem érdekelt, mert a féltávú versenyeimet tekintve rekordot úsztam (35:38), bár a nagyatádi Ironmanen van egy 34:13-as 1900 m-em.

Kerékpározás. Vakrepülés. Nem mért a kilométerórám, mert elmozdult a szenzor a küllőn. Marha jó, így nem látom a pillanatnyi sebességet, nehéz lesz kiszámolnom az időmet. Szarok rá, meg nem állok, hogy megigazítsam, annyit nem ér az egész. Rekordot is tekertem az első 20 kilométeren, ahol többnyire lejtett a pálya! (32 perc környékén, ami 37,41 km/h) Visszafelé persze már megszenvedtem, de féltávnál így is jól álltam (1:26:24, 29,83 km/h), így hívtam a Mónit, hogy kb. 1,5 óra múlva számíthat rám. Így is lett! A 2. kör kicsit rosszabb lett (1:30:59, 28,35 km/h), de a 3 órába így is befértem (2:57:21), bár csak 86 km-t kellett letekerni. A pálya kitűnő minőségű útburkolaton, a 710-es elkerülőn került kijelölésre és kb. 700 m volt a szintemelkedés. „Akkor ugye jössz a Pelsóra szombaton?” – kérdezi egy mellettem eltekerő sporttárs a mezemre pillantva hamiskás mosollyal. „Dehogy megyek!” – válaszolom neki. Elég volt a bringázásból nem csak mára, hanem az egész hétre. Aztán végre megpillantom a Balatont a kenesei depó felé vezető úton. Üvöltök. Eszembe jut, hogy félmaratont kell futni. Hogyan fogok 21 km-t lefutni? Eléggé fáradtak a lábaim, hiszen a bicón is keményen hajtottam. Meg tudod csinálni! Meg kell csinálni! Rekorddöntésre fel! Ezért jöttem ide! Hogy 6 órán belül csináljam meg a Félironmant. (6:13:28 a csúcsom Kaposváron 2015-ben.)

Futás. A depó bejáratánál várt rám a Móni, onnan kifutva pedig a Balaton partján a Peti a Petrával meg a gyerkőcökkel. Hogy kerülnek ide? A parton futva lenulláznom az órámat, hogy könnyebben tudjam követni a futóidőmet. „Elfáradt a bácsi!” – kisgyerek megjegyzése az anyukájának az egyik futótársamat látva. Mindketten nevetünk. Baromi meleg van, mindegy, hogy direkt nem a nyár közepén rendezik ezt a versenyt. Tudom, hogy nagy küzdelem lesz a hőséggel. Ezen csak a frissítőállomások segítettek, főleg a középső, ahol jeges vödör is volt, bár ezt az első körben nem vettem észre. Másik kellemes segítség, az a fickó volt, aki a háza előtt slaggal locsolta az ott elfutókat. Egy másik háznál pedig a kuka tetejére helyezte ki valaki a locsolót. Köszönjük! A futásom elején a „Mit keresek én itt?”, ill. a „Hogy csináltam meg ezt a féltávot már 6-szor? És az Ironmant háromszor?” és hasonló gondolatok cikáznak a fejemben, aztán nem foglalkozom ezekkel, hanem teszem a dolgom, futok. Az első 7 km-t igazi kínszenvedésnek éltem meg, de érdekes módon a második és a harmadik kör jobban esett, úgy éreztem, hogy végre tudom emelni a lábaimat, és tényleg futok. 41:46, 43:01 és 40:26-os 7 km-eket teljesítettem, ami eléggé egyenletes, így összességébe véve (2:05:09) majdnem a legjobbam lett ebben a műfajban (1:57:02, Kaposvár, 2015).

A célba fordulva az óranullázás miatt csak itt látom meg az összidőmet (5:47:33), ez már döfi! Két kezem a magasban, közben diadalittasan felordítok, megvan! Igen! Nagyon összeszedett, profin megtervezett és kivitelezett verseny, az egyik legjobbam. Ezt mi sem mutatja jobban, minthogy a Móninak mindent pontosan megjósoltam. Úszás: kb. 35 perc. Kerékpár: kb. 3 óra. Futás: 2:06. Szinte hihetetlen, de gyakorlatilag percre pontosan így történt. Nagyon elégedett vagyok. 2012 nyarán, hat éve Balatonfüreden indult útjára a Balatonman-sorozat. Akkor több mint 7 és fél óra (7:39:50) kellett nekem ahhoz, hogy életem első Félironmanjét teljesítsem. Most pedig majd 2 órával jobbat mentem, bár a kerékpárpálya könnyebb (1200 m helyett csak kb. 700 m szint), illetve rövidebb volt 4 km-rel (kb. 8 perc). Ez azért nem semmi!