A tavalyi évben rendeztek először triatlonversenyt Tatán, a szervezők pedig nagy fába vágták a fejszéjüket, hiszen rögtön féltávú Ironmanen próbálhatták ki magukat a versenyzők. A sikeres debütálás után egy évvel később már két távon hirdettek futamot, így a féltáv mellé felvették az olimpiai távot is.

A Mérei Tomi olthatatlan vágyat érzett, hogy indulhasson, így jó előre benevezett, és persze nekem sem kellett kétszer mondani. Aztán a Tomi átpasszolta a nevezését a Petinek, így végül is vele utaztam le Tatára, ahol legutóbb 4 éve voltam a XXXI. Tatai Minimaratonon. A Tati Öreg-tó a vár és környezete már akkor rabul ejtett, és lám most visszatértem ide, ám a 14 km-es futóverseny helyett ezúttal triatlonozni.

A lejutást nagyon kicentiztük. Ezért nem is szeretem, ha egy triatlonversenyen aznap reggel/délelőtt kell felvenni a nevezési csomagot, mert ebben a sportban ez elég macerás. Pedig időnk lett volna bőven, mert a rajt csak délután 2-kor volt esedékes, időben el is indultunk ám több baleset (az M3-ason) és terelés miatt 2 órába telt, hogy a kb. 80 km-t megtegyük, így gyakorlatilag az utolsó pillanatban estünk be a Kastély téren lévő versenyközpontba, ami 12:30-kor zárt. Persze a Peti először a Tomi nevét kapta, azaz nem sikerült átírniuk a nevezést a szervezőknek, de kisvártatva legalább orvosolták a dolgot. A depóban nagyban pakolászom a cuccaimat, amikor a versenybírók sípolnak, mint az őrültek, hogy menjünk ki, mert bezár a bazár. Ott kellett kapkodni, majdnem napszemüvegben mentem ki az úszásra…

Még el sem lőtték a rajtot, a nap győztese máris megvolt. Méghozzá az az apuka (?!), aki kislányával együtt teljesítette a versenyt: egy csónakban húzta úszva, tandembiciklivel tekert vele és babakocsival tolta végig a pályán.

Úszás

Az úszás nem a versenyközpont partjáról indult, hanem a tó túloldaláról, így kisvonat/hajó transzfert kellett igénybe vennünk, hogy a rajthoz jussunk. A szervezők egy L alakú pályát jelöltek ki az úszásnak, ami végig a part mentén haladt. A körpályán való úszás szurkolói szempontból is ideálisabb lett volna, mert akkor a rajtot és a partraszállást is követhették volna a nézők. A másik probléma azzal volt, hogy rögtön a rajt után kb. 100 méterre egy bóját kellett megkerülni, ami hihetetlen tömegjelenetet eredményezett. Majd belefulladtam a vízbe, úgy ütöttük/vertük egymást a többi versenyzővel. Egy csomó emberen kellett át/keresztülúsznom. Hogy miért érzik úgy a lassabb úszók, hogy nekik mindenáron az első sorból kell indulniuk, azt nem tudom, de ez legyen az ő bajuk… Az úszás kifejezetten jól sikerült nekem, 28:00-ás idővel a mezőny első felével szálltam partra.

Kerékpár

5 kör a Tatáról kifelé a Fekete úton, majd vissza.  Csak el ne számoljam a köröket, mint egyszer Füreden… A pálya szép környezetben haladt, az út mindkét oldalán erdő, és az útminőség jó volt.  Az útvonalon volt két dombocska, amik nem volt túl hosszúak, túl meredekek, de mivel körönként kétszer kellett mászni, így azért fárasztotta az embert rendesen. A város főterére betekerve a szurkolóktól extra energiát kaptunk minden körben, sokan gyűltek össze itt. Az egyik körben már kicsit esett az eső, de sok helyen a fák lombkoronája nem engedte át az esőt, ami vicces volt. A zuhé, ami az utolsó körökben kapott el bennünket, viszont már nem annyira. Bár én kifejezetten élveztem, de szerintem nem mindenki volt így ezzel. Ennyire viszont még sohasem áztam meg bringán, az tuti. Jól esett, mert kellőképp lehűltem. „Azt hittem, hogy az úszással már végeztünk!” – szóltam oda egy versenytársamnak, és a Petire is ráüvöltöttem a szakadó esőben, mikor megláttam az úton.

Futás

A futásra mintha elvágták volna, elállt az eső. Gyorsan leráncigáltam magamról a vizes kerékpáros ruháimat, és kifutottam a pályára. A Tatai-tó körüli kör 7 km-es, így értelemszerűen nem kört, hanem két oda-visszát kellet futnunk az egyik parton. Ráadásul ez pont a földutas/erdei rész volt, nem a betonos kiépített túloldali strandrész. Igazi dagonya volt így a futás, aki gyorsan futott az nyakig saras volt. Ez a veszély engem annyira nem fenyegetett, így én végig próbáltam kerülgetni a tócsákat, lápos részeket. A második kör elején értem utol a Petit, aki az első ötösének kezdett neki, pár szót beszéltünk, aztán továbbfutottam a saját tempómban. Nehéz és fárasztó volt ez a futás, a célban ki is dőltem rendesen, de sajnos így sem sikerült 50 perc alá kerülnöm.

A célban érmet kaptunk, majd igaz terülj-terülj asztalkám várt bennünket. Dinnye, alma, banán, kóla, energiaital, tea, víz, de még pogácsa és péksütemény is kikerült az asztalokra. Tésztajegyet és egy gombócot érő fagylaltkupont is kaptunk. Megvártam a Petit, így együtt vettük át a finisheres pamutpólóinkat, amiből színt is lehetett választani, fehéret vagy feketét. Megkajáltunk, és még egy lángost is betoltam egy sörrel, belehallgattunk Dr. Kindl Gábor előadásba a színpadon, közben pedig már feltűntek a másnapi féltávú verseny főszereplői is, Zelinka Gabri, Petsuk Zoli. Csináltunk pár fotót a tóparton, és a várnál, aztán búcsút intettünk Tatának, ahol az úszást leszámítva nagyon kitettek magukért a szervezők, akik egy színvonalas kis versenyt hoztak össze.