Idén a balatonkenesei futamot követően Balatonfüreden is félironmaneztem egyet, ezzel pedig mindkét Balatonmanes Félironmant kipipáltam 2018-ban! 2012-ben pont itt Balatonfüreden abszolváltam a legelső féltávomat, és most visszatértem, mint Schwarzi a Terminátorban…
Szóval 6 év után újra Balatonfüreden álltam rajthoz, bár azóta módosult az útvonal, izgalmakban ezúttal sem volt hiány. Kezdődött minden a megérkezéssel, ami finoman szólva sem volt egyszerű, merthogy a 71-esen részleges útzár volt, hogy a 8 órakor elindult futamok (rövid-, Iron- és Speciáltáv) indulói a főutat keresztezve kimehessenek a kerékpárpályára, ami a 73-ason vezetett Veszprém felé. Folyamatoson eresztették át a versenyzőket, így már Csopakon hosszú kocsisor kígyózott, azaz jöhetett az araszolás. Azért az kicsit nonszensz hogy még délután – mikor már futottunk – is tömött kocsisor volt a 71-esen! Már fél 10-re ott lettem volna Füreden, ha nincs ez a kellemetlen közjáték, így viszont épphogy beestem a depóba, ami 10:30-kor zárt. Sokat töprengtem azon, hogy esetleg komppal keljek át Szántódról, de végül a 60 km-es kerülés mellett döntöttem. Talán rosszul, a túloldalról könnyebb lett volna, bár ott is megállították az autókat. Egy darabig gondolkoztam, hogy neoprénben ússzak, mert mindenki abban volt, de a 22 fokos víz miatt végül úgy döntöttem, hogy otthagyom a ruhát a depóban. Elsőre hideg volt a Balcsi, de kétszer is megmártóztam benne, hogy kicsit szokjam, aztán nem is volt gond. A check in, és a technikai értekezlet után 11-kor el is rajtoltunk.

1900 m úszás

Az úszás két körben történt a Kisfaludy strandról a vízbe futva. Az első kör végén ki kellett futni a partra, majd még egy úszókört kellett teljesíteni. Idén jól ment az úszás nekem, most is élveztem a dolgot, helyenként lábvizet is találtam, így a mezőny első harmadával értem partot. A 35:36-os időm szinte teljesen megegyezik a kenesei úszóidőmmel (35:38).

Depó 1

Ilyen hosszú utat még sosem tettem meg a depóig triatlonban, az tuti. Percekig kellett futni a szőnyegen, mire odaértünk a bringához. 6:51-et töltöttem el odáig és bent, de a legjobbaknak is 3-4 percre volt szükségük. A depózás az egyik gyenge pontom, főleg ezeknél a hosszabb távoknál, ahol kompressziós szárat is húzok, pláne ha elfelejtem azt felvenni, mint most, így újra le kellett vennem a cipőmet…

90 (92?) km kerékpározás

4 X 21,3 (20,86) km kör és 2 X 3,5 km bekötő szakasz, összes szintemelkedés 1168 m. A 4 körös kerékpárospálya a 73-ason került kijelölésre a Csopak – Veszprém – Veszprémfajsz – Csopak útvonalon, ahol teljes útzár volt, de a távolsági buszok motoros biztosítással ezen a szakaszon is közlekedtek. Vicces volt, hogy tavaly mikor Füreden üdültünk a Mónival és Veszprémbe buszoztunk, akkor néztem ki magamnak pont ezt a szép utat, és arról ábrándoztam, hogy milyen klassz lenne egyszer (!) itt biciklizni… Egyszer, de nem négyszer! Persze a durva kaptató már akkor is feltűnt, hát nem pont ide szervezték meg az idei versenyt?! Az odavezető 9,2 km-es szakasz volt a legdurvább, ami szinte csak emelkedett, volt benne 10%-os rész is. Ha ezen túljutott az ember, utána már jó volt, bár a veszprémfajszi kitérő is tartogatott kellemetlen meglepetést, pedig elsőre síknak tűnt ez a szakasz… Fajszról visszafelé vehette kezdetét a lejtmenet, na itt viszont a 60 km/h feletti sebességet is könnyedén el lehetett érni, persze azért észnél kellett lenni a kanyarokban és kátyúkat kerülgetve! Nem tudtam mire készüljek, tudtam, hogy szintes a pálya, így beértem volna a kaposvári legjobb időmmel (3:18:47), ahol kb. ugyanilyen nehéz pálya, de a körök előrehaladtával már láttam, hogy ez sajnos nem fog összejönni. Így is sikerült kb. négy azonos idejű kört összehoznom (kb. 48:30, 48:01, 49:08, 52:04) és a bekötővel (2*3,5 km) együtt végül is 3:33:24-gyel végeztem. Nagyon kemény volt a pálya, szegény Ironmanesek és Speciáltávosok 8 (!) kört kerekeztek, ami ultra durva és monoton, a 4 is untig elég volt. Nyomban le is tettem arról, hogy a jövőben itt királytávon próbálkozzak. Talán az utolsó körömön jöttem a fordítóból visszafelé, mikor azt hallom magam mögött, hogy elfogyott a víz a frissítőállomáson, nekem is már csak pár kortynyi jutott… „Ne ba****ál fel!” – mondja oda a mögöttem lévő versenyző, és valahol igaza van. A víz sohasem fogyhat el semmilyen versenyen sem, pláne nem egy ilyen nehézségűn! Remélem sikerült megoldaniuk a szervezőknek az utánpótlást! Nekem már csak fél kör volt hátra, plusz a bekötő, ill. immáron kikötő szakasz, fel Füredre, majd a depóba való begurulás.

Depó 2

Itt nem sokat vacakoltam, de így is 4:37-et bent töltöttem. Épp öltözöm, mikor azt hallom, hogy az egyik versenybíró folyamatosan osztja az észt. „Sisak levétele tilos, csak miután a kerékpárt az állványra raktuk! Legközelebb megbüntetem!” –szól rá valakire. „Rajtszámot elöl viseljük!” – vakkantja oda egy másiknak. „Telefonálni csak akkor lehet, ha megállunk!” – szól rá egy harmadikra. Húzom a futócipőmet, mikor ránézek a mellettem depózó versenyzőkre, és hangosan mondom: „Miért nem fogja már be a pofáját?” A többiek csak helyeselnek. Nálam szerencsére minden rendben, így nem tud velem kötözködni ez a fontoskodó bíró, megkezdhetem a félmaratoni futásomat.

21,1 km futás

Sokszor leírtam már, hogy a futás mindig nagy lutri a hosszabb távú triatlonversenyeken, egy igazi sok ismeretlenes egyenlet. Figyelni kell a frissítésre, a kajálásra, és a tempóra. Ha porszem kerül a gépezetbe, akkor bizony nagyon kellemetlen tud lenni a félmaraton. Nekem most minden klappolt, nem kellett könnyítenem magamon, nem ettem szilárdat, így nem volt gond a gyomrommal, és szép, egyenletes tempóban daráltam a kilométereket. Három 7 km-es kört kellett megtenni, ami nem volt épp egyszerű, mert a 71-es út melletti kerékpárúton volt a futópálya, azaz sok bringás kerülgetett bennünket. A másik nehézség abból adódott, hogy az út több helyen is szépen emelkedett, a szintkülönbség 150 m volt, ami elsőre talán nem tűnik soknak, de bizony kellőképp tudott ez fájni egy ilyen hosszú verseny végén. Sajnáltam, hogy nem a szép Tagore-sétányon került kijelölésre a pálya, szerintem az minden szempontból a csúcs lett volna, bár a 2012-es versenyen lévő dögunalmas 2,6 km-es oda-visszánál mérföldekkel jobb és izgalmasabb volt a mostani. A Tagorén szélesebb út, nincs szint, és nincs bringaforgalom sem. Bár a Balatonra így is ráláthattunk, és a füves domboldalon az itt már jól megszokott szürkemarhacsorda is ott volt. Igazából a futás kapcsán csupán egy kellemetlenségem támadt, mégpedig az, hogy az órám teljesen használhatatlan volt, így vakon kellett futni végig, így viszont nem tudtam a tempómat, csak a köridőimet láttam a versenyközpont fordítójánál felállított monitoron. Utóbb kiderült, hogy ez az órám nem vízálló, és max 30 percet bír ki vízben, én meg ugye 35-öt úsztam, hoppá! Kinyírtam a Mónitól karácsonyra kapott órámat… Hát nem rossz órát vettem fel a délelőtti nagy rohanásban az úszásra?! Picsába. Na de vissza a futásra! Az első kört lendületesen kezdtem, a 3,5 km-re lévő fordítóig 4:54-es kilométereket mentem. Aztán ugyan ez jó egy perccel lecsökkent, ezt viszont gyakorlatilag végig tudtam tartani, így az első gyorskörömet követően 2 kicsit lassabb, ám nagyon hasonló körre voltam képes (37:45, 41:35, 41:29). Szinte végig élveztem a futást, és elég sok embert előztem meg, így végül 2:00:46-tal abszolváltam a félmaratont, ami a második legjobb időm Félironman tekintetében (Kaposvár, 2015 – 1:57:02 a legjobb).

„Farkas Péter, aki nem először, és nem utoljára van itt nálunk!” – köszöntött a szpíker a célban. Tudnak valamit? Különleges érmet álmodtak meg a szervezők erre a versenyre, amelyet a Halász és Révész Védőszobra ihletett a tihanyi kikötőben. Jó helye lesz ennek az egyedi darabnak a kollekciómban. Az érem mellé rikító sárga finisheres póló is dukált. Megint csak jó volt az Athletes Garden (étel, ital, gyümölcskosár), majd a gulyásleves, és még egy üveg gyöngyözőbort is kaptunk. A kisebb rendezői hibák (végeláthatatlan dugó a 71-esen) és hiányosságok (víz elfogyott, kóla későn lett kitéve a futásnál) ellenére ezúttal sem kellett csalódni a Balatonman-triatlonversenyben. A füredi verseny sokkal nehezebb, mint a kenesei, amit a két időm közötti különbség (majdnem 35 perc) is híven tükröz: 5:47:33 ott, 6:21:12 itt, bár a 2012-es füredinél (7:39:50) közel 1 óra 20 perccel mentem jobbat! Mostani időeredményemmel pont a mezőny közepén végeztem (67./135), kategóriámban pedig még előrébb, a 13. lettem 31-ből. Kezdőknek azonban én mindenképp Balatonkenesét javaslom, ami sokkal kellemesebb élmény lehet akár első versenynek, mint a balatonfüredi, amit én anno választottam magamnak.