Általában úgy szoktam nevezni a versenyekre, hogy meg se nézem a teljes kiírást, csak ész nélkül kattintok a leghosszabb távra. Ezt a taktikát követve párszor már kegyetlenül megszívtam. Mert oké, hogy csak 37 kilométert kell futni, de 1400 méteres szinttel kombinálva az már bőven a hagyjálbékén kategória. Most kivételesen elolvastam a versenykiírást és mikor megláttam, hogy a hosszú távnál ennyi a szint, nagyon gyorsan lejjebb görgettem és a félmaratoni távot választottam, ahol “csak” 850 méter szintet kaptunk ajándékba.

Ordas hideg

Ez volt az idei ősz első igazán hideg hétvégéje, ami a hegytetőn még durvábban érződött. Egy darabig bent voltam a menedékházban, aztán kijöttem és megcsináltam az unalomig ismételt panorámaképet a Dobogókői kilátópontról. Azok a kiégett felhők… Kéne már egy új telefon.

Ahogy a rajtnál ácsorogtam, azon gondolkodtam, hogy egyáltalán jó helyen vagyok e. Alig voltunk páran a 21 kilométeres táv rajtzászlóinál. Előtte volt fél órával a hosszabb táv rajtja, ahol legfeljebb 30 futó startolt el. Igazi underground életérzést keltett bennem a rohadt drága divatfutások után egy ilyen kis létszámú, családias terepfutás.

   

Pontban 10 órakor kezdtünk egy nagyjából két kilométeres meredek lejtővel. A térdig érő avar és az alatta lapuló köves / sziklás réteg kitűnő alapot adott a botladozáshoz. Pár perc alatt nagyjából 16x ment ki a bokám. Mire leértem a hegyről a lábfejemet simán körbe lehetett volna forgatni 360 fokban. Ezt leszámítva egyébként kellemesen telt az első 6 kilométer.

   

A hatodik kilométernél kezdtük meg utunkat a Prédikálószék felé ami nekem a Rám-szakadékkal karöltve a kedvenc helyem a Pilisben (legutóbb télen jártam itt).

Vadálló kövek és Prédikálószék

Nem mentünk el a turista útig, hanem oldalról kezdtünk felmászni a hegyre, ami jóval meredekebb. Az eddigi 6 perces tempó hirtelen 12-re ugrott.

     

A Vadálló kövek felé közeledve már lehetetlen futni. Izomból büntet az emelkedő és tiszta köves, gyökeres, poros az egész. Viszont megéri a szenvedést, mert a Pilis legszebb panorámáit láthatjuk, ha felmászunk a sziklákra. El is szórakoztam itt egy kis időt a fotózással. Ha már felkínlódtam magam, nem fogok csak úgy továbbmenni.

     

Továbbhaladva hamarosan jön a Prédikálószék. Dugókáztam egyet az ellenőrzőpontnál, aztán már rohantam is fel a kilátóba, hogy tudjak pár képet készíteni a Dunakanyarról. Szerencsém volt, ilyen tiszta időben még sosem jártam itt.

     

A kilátót magam mögött hagyva 8 kilométeres zúzás jött lefelé. Az út is egész jó volt, lehetett neki engedni rendesen. Annyira jól ment, hogy a szalagozást nem is néztem, aztán már csak az tűnt fel, hogy teljesen máshol vagyok, mint ahol kéne. A térképpel gyorsan betájoltam magam és hamar irányba álltam, de azért jó 300 méter plusz távot belebarmoltam magamnak ezzel a kis intermezzóval.

     

Sejtettem, hogy a hosszú lejtőzésnek meglesz a böjtje és nem is csalódtam: 17 kilométertől újabb hegymászás következett ami már egészen Dobogókőig tartott ahova végül 2 óra 57 perces idővel értem be.

A szervezés egyébként hibátlan, a pálya végig ki volt szalagozva, a checkpoint-okat messziről észre lehetett venni, illetve minimáls frissítés is volt. A célban egy papírra kinyomtatva a kezembe adták az időeredményemet az éremmel együtt. Mindezt 3.000 Ft-os nevezési díjért. Azt hiszem így kell jó futóversenyt rendezni kevés pénzből.

Panorámaképek az útról:


Galéria

Hozzászólás