A Mátra északi részén még nem jártam korábban, pedig bővelkedik látnivalóban. Az első rész egy nagyjából 22 kilométeres gyalogtúra ami Parádfürdő központjából indul és oda érkezik vissza parkolóba. Onnan pedig autóval mentünk át a Siroki várhoz, ami nagyjából negyed órányi távolságra található.

Ilona-völgyi vízesés

Parádfürdőről 5 kilométer sétával jutunk el az Ilona-völgyi vízeséshez. Az út nagy része aszfaltozott, aztán a vége felé az erdőben haladunk, a vízesés előtti utolsó kilométer pedig elég nehezen járható, igazi vadregényes terep. De a látvány mindenért kárpótol!

Ha kigyönyörködtük magunkat, induljunk el visszafelé az úton, majd a piros kereszt jelzésen térjünk le jobbra. Innentől lesznek emelkedők bőven, viszont panorámákban is bővelkedik az útvonal!

Recski kényszermunkatábor

7 kilométer gyaloglás után érkezünk meg a Recski kényszermunkatáborhoz. Készítettem néhány fotót kívülről, illetve az emlékműről. Nem szeretnék írni a történelmi dolgokról, csak annyit, hogy garantáltan elmegy az életkedved, ha körbejárod a kiállítást és felfogod, hogy milyen dolgok történtek azon a helyen ahol éppen állsz. Az élmény bőven szolgáltat beszédtémát a hátralévő 4 kilométeres szakaszon, amely Recskig vezet.

Recsk

Recsken ettünk, választásunk a Hangulat étteremre esett. Ennél tökéletesebb helyet el sem tudok képzelni túrázás közbeni fáradalmak leküzdéséhez. Gyümölcsleves, túrós csusza harcsapaprikással és túrógombóc. Nem volt könnyű elindulni utána 🙂

Recsktől 4 kilométert kell gyalogolni a parádfürdői parkolóig ahonnan indultunk. Ennek egy része autóút melletti séta, de kicsi a forgalom és egyáltalán nem veszélyes.

Sirok

A parkolóból rövid autózás után értünk a Siroki várhoz. Nagyon szépen rendben van tartva a vár környezete és gyönyörű a kilátás minden irányba. A várból látni fogjuk a Barát- és Apáca-sziklákat. Ha kigyönyörködtük magunkat a tájban, akkor néhány perces túrával át tudunk menni a sziklákhoz, és a várról kapunk csodás panorámát. Bónuszként ez a kis gyík is hagyta, hogy közelről fotózzam 🙂