Ötödször neveztem a kaposvári félironmanre, mely 7 alkalommal került eddig megrendezésre. Idén nagy változás történt a kerékpárpályán, melyet könnyebbé varázsoltak a szervezők azzal, hogy a 61-es, elkerülőre helyezték át, ahol három kört kellett megtenni. Idén egyedül érkeztem a versenyre, szóval kényelmesen bedepóztam, amiről még a kaposvári tv is beszámolt a versenyről készült 3 és fél perces összefoglalójában, a Móni mondta is, hogy celeb lettem…

Az úszás sem a Deseda déli partjáról indult, hanem oldalról, azaz végre nem kellett a 45 fokos kőfal alsó párkányán egyensúlyoznunk a rajt előtt. Vízből indultunk, kicsit kagylós volt a talaj, de nem volt tülekedés, a jobb szélen simán el tudtam úszni az elején. Az élbolyra próbáltam végig tapadni, és mivel csak páran úsztak el mellettem az első bójáig, jó tempót tartottam, és szinte sikerült elérnem az élcsoport legvégét. Majdnem rekordot úsztam 1900-on, 34:52 lett az úszóidőm, ami kb. 40 másodperccel lett rosszabb a nagyatádi 2017-es rekordomnál (34:13).

A kerékpározás bevezető része egy nagy emelkedőn vezetett fel, majd egy kerékpárutat keresztezve a Deseda mellett Kaposfüred felé tekertünk egy alsóbb rendű, nem túl jó minőségű úton oda-vissza. Utána vezettek bennünket rá a 61-es elkerülőre, ahol viszont már tényleg tökéletes útburkolaton lehetett fogyasztani a kilométereket. A szintemelkedés ugyan jelentősen csökkent a legendás Igal-Andocs-Nágocs 1100 m-es, majd Ziccsel és Kapollyal bővített útvonal 1200 m-nyi szintjéhez képest, de körönként így is 250 m-t kellett leküzdeni. Ez pedig nem 10%-os kaptatóknak, hanem a hosszú, sunyi, alig látható, de jól érezhető emelkedős utaknak volt köszönhető. Főleg a visszafelé úton lehetett kínlódni. Időnként a szél is bezavart, de sokszor felhős volt az ég, így nem égtünk szénné a biciklin, mondjuk a hátam nem erről tanúskodott ami  fájt is 1-2 napig, aludni is kellemetlen volt, a dresszvonal ott is maradt rajta… Az első két 30 km-es köröm gyakorlatilag ugyanolyan lett (1:00:26, ill. 1:00:22), a harmadikban viszont már nem tudtam tartani a 30-as átlagot (1:05:41), így kicsúsztam a bűvös 3 órás biciklisidőből (3:06:28 -> 28,96 km/h).

A második depózásom lassabbra sikerült, mint az első (4:52, miközben az úszás után csak 3:03-at töltöttem bent), és elég rosszul éreztem magam a futás megkezdésekor. Feszített/szúrt a mellkasom/hólyagom, így az első kör fordítójából visszafelé könnyítettem magamon, ami kis idő elteltével szerencsére megoldotta a problémát. Az elején lassan fogytak a kilométerek, de minden köröm (5,2 km) jobb lett, mint az előtte lévő (1. kör: 31:00, 2. kör: 30:40, 3. kör: 30:28, 4. kör: 28:20), ez pedig a negatív split, amikora versenytáv 2. fele gyorsabb, mint az első (1:01:40/58:48). A félmaratonom így újra a 2 órához közeli lett: 2:00:27. Főleg az utolsó köröm említésre méltó, habár itt pluszmotivációt jelentett, hogy megelőzzem a Forintost, akinek szemlátomást komoly problémája akadt a futás alatt, mert már mikor elkezdtem, ő akkor is sokszor csak sétált. De más nagyágyúk is küszködtek, miközben én szépen haladtam a cél, és az egyéni csúcsom felé. Két frissítőpont volt felállítva, a másodikat minden körben kétszer lehetett igénybe venni. Utóbbinál víz, izo volt a kínálat, a versenyközpontban lévőnél gél, banán is. Minden kör elején gélt ettem, mindenhol 1 pohár vizet ittam, és öntöttem magam, plusz a sapkámat vizeztem. Izót csak a vége felé vételeztem, a kólát viszont hiányoltam.

Az utolsó kör végén megelőztem az Andrást, és 5:49:40-es rekordidővel szaladtam át a célkapu alatt! Péter Attila gratulációját fogadtam, majd leültem egy dinnyeszelettel, banánnal, és sós rágcsákkal teli asztalhoz. Pluszba egy alkoholmentes grapefruitos sört is kaptunk. A kenesei eszem-iszom, dínomdánomhoz képest ez azért jóval szerényebb kínálat volt. Az eseménypólót már a rajtszámfelvételnél megkaptuk, az érmet pedig a célban akasztották mindenki nyakába. Szóba elegyedtem a Forintossal is, akinek 10 év után (!) újra bemutatkoztam, vicces volt. Mindenesetre az biztos, hogy 3 hét múlva Nagyatádon is találkozunk majd, mivel 7-szeres Ironmanként ő is újfent az indulók között van.