Kár lenne szépíteni. Pontosan tudtam, hogy nem vagyok a táv teljesítésére alkalmas állapotban. Az egy héttel korábbi budapesti produkcióm után alig bírtam járni, és bónuszként le is betegedtem. Otthon kellett volna maradni, de akkor most nem tudnék miről írni.

Káosz a rajtnál

Ezt a versenyt 1924 óta rendezik meg, de úgy látszik a közel 100 év nem volt elég a szervezőknek ahhoz, hogy a rajtot ésszel csinálják meg. Kordonokkal volt körbekerítve a rajtterület. Egyetlen helyen lehetett csak bemenni, ott viszont a rendezők feltartották a tömeget. A mobil WC-ket is a kordonokon belülre tették, így aki hátul volt a sorban és esetleg használni akarta még futás előtt, az megszívta.

Nyomott előre a tömeg és közben hátulról füttyögtek, hogy vigyázzunk már, mert a handbike-osok és a görkorisok be akarnak menni. Ők ugye a mezőny elejéről indulnak. Felkentek minket a kerítésre és megvártuk amíg szépen begurulnak előttünk.

Nagyon sokáig tartott mire sikerült bejutni. Bent aztán a zónák össze-vissza voltak, oda állsz ahova akarsz, azt már nem nézte senki.

Indulhat a séta!

A rajt után végre megjött a hangulat is. Rengetegen szurkoltak, de nem csak a célterület környékén, hanem az egész útvonalon. Az óvárosból indultunk, rögtön az elején jönnek a látnivalók: Szent Erzsébet-dóm, zenélő szökőkút, Szentháromság-szobor, Orbán torony, Állami színház… Gyerekként sokat jártam Szlovákiában, de Kassát most láttam először. A Fő utca lenyűgöző. Szerencsére kétkörös a verseny és többször is elhaladtunk ezen a szakaszon.

Városi futás ellenére sok a zöldövezetes rész. Autót alig lehetett látni, ezzel nem vicceltek a szervezők. Kétsávos utak voltak kompletten lezárva a rendezvény miatt. Az Anička, amit leginkább a Városligethez tudnék hasonlítani, teljesen elfeledtette velem, hogy a halálomon vagyok és az életemért küzdök minden egyes lépéssel. Itt volt az első nagyobb frissítőpont a strand mellett (Kúpalisko Ryba Anička).

A frissítés remek volt. Végre nem csak a banán + szőlőcukor kombót erőlteték, hanem volt fehérje szelet, és keksz is. Utóbbi nekem nagyon bejött. Mostanában amúgy is rá vagyok függve a cseheknél és szlovákoknál őshonos fahéjas Zlaté Esíčka kekszre, de amit itt adtak, az is marha jó volt.

Fele

2 óra 23 perces idővel sétáltam le az első kört. Gondoltam, ha összejön egy ugyanilyen izmos második kör, akkor talán még hozható lenne 5 órán belül. De hát nyilván teljesen esélytelen volt a dolog. Néha megpróbáltam futni pár lépést, volt, hogy akár 500 méter is megvolt egyben, de inkább 2-300 métereket tudtam csak futva teljesíteni.

30 kilométer után már tök egyedül futottam, alig-alig voltak rajtam kívül a pályán. Láttam a járókelők arcán a csodálkozást, hogy “jé, még van aki nem ért be?”.

37-től befejeztem az interval edzést, és onnantól végig sétáltam. Kissé demotiváló volt látni ahogy már bontják a kordonokat. Máskor ilyenkor már minimum 1 órája bent szoktam lenni.

A cél felé közeledve egyre több volt a fotós, és mivel ugye nem volt más dolguk, hát engem fotózott mindegyik. Egy idő után inkább elfordítottam a rajtszámomat, hogy ne legyen már rólam olyan sok kép ahogy sétálok.

Cél

Az utolsó 500 méteren megpróbáltam futni, de már csak egy lábon bicegve és sántítva tudtam ugrálni. Csak legyen már vége ennek a rémálomnak, adjátok az érmet és itt se vagyok. 5 óra 15 perces idővel értem célba. A célfotón az arcom mindent elárul, szerintem felesleges lenne bármit írnom.

Idén ez volt a kilencedik maratonom. Most egy darabig elég volt, elegem van az egészből.