Hetedszer indultam a siófoki őszi/téli gyakorlatilag idényzárónak tekinthető félmaratonon. Szeretek ezen a kétkörös versenyen részt venni, ahol általában mindig felszabadultan tudok futni, azaz jó időkre vagyok képes:

2011 – 1:35:09

2013 – 1:31:01

2015 – 1:38:01

2016 – 1:42:58

2017 – 1:53:53

2018 – 1:37:30

Már reggel 9-kor Széplakon voltam, hogy víztelenítsek a szakival, szóval utána bőven volt időm a versenyre készülni, ám így is majdnem lekéstem a rajtot. Szokás szerint csak baromi messze lehetett parkolni, de ez még hagyján, ez minden évben így van.

Viszont azt egyszerűen nem értem, hogy a többi versenyen jól bevált rajtszám alapján működő ruhatári rendszert itt miért nem alkalmazza a BSI? Ott szerencsétlenkednek a segítők a karszalaggal és a táskafelcímkézéssel, miközben hosszú sorokban kígyóznak az emberek. Majdnem fél órába telt, míg végre leadtam a tatyómat, aztán épphogy elértem a rajtot. Ami jól bevált, praktikus és gyors (azaz, hogy mindenki előre magának tegye fel a rajtszámról letéphető ruhatári szalagot a táskájára), azt miért nem alkalmazzák minden versenyükön a szervezők?! Oké, értem én, hogy pár évvel ezelőtt még működött ez a régimódi rendszer, mert jóval kevesebb nevező volt, de most már itt is napokkal előtte kitették a betelt táblát.

A másik kellemetlen tényező, az eső viszont legalább varázsütésre elállt, miközben a rajthoz loholtam többedmagammal, a verseny így pedig kellemes 13-14 fokos időben zajlott, azaz elégnek bizonyult a rövidnadrág&póló kombó. Jól éreztem magam végig a futás alatt, így kiegyensúlyozott teljesítménnyel (1. 10,5 km – 45:13, 2. 10,5 km – 46:11), majdnem sikerült is az 1:30-as célidő elérése, csupán 1,5 perccel csúsztam ki a ebből, azaz életem 3. legjobb félmaratoni idejével – 1:31:24-gyel értem célba. Végezetül egy pozitívumot is hadd emeljek ki rendezői oldalról. Jó ötlet volt, hogy végre nem pólót adtak a nevezésért cserébe, hanem egy csősálat, ami jól használható hideg időben való futáshoz.