Mérei Tamás

Mérei TamásRégóta igyekszem aktív életmódot folytatni. Pár évig abban a hiú reményben ringattam magam, hogy a testépítés lesz számomra a megfelelő sportág, még, ha ez a jelenlegi testalkatomon nem is igazán látszik 🙂 Aztán egy elhúzódó vállsérülés után döntöttem úgy, hogy elhagyom a konditermek világát és más sportágak után nézek.

2010-ben kezdtem el futni, 2011 áprilisban futottam az első félmaratonom (2 óra 3 perc), októberben az első maratonom (4 óra 23 perc). Azóta 13x teljesítettem a 42km-es távot, és két 52km-es ultramaratont is magam mögött tudok. Legjobb maratoni időm jelenleg 3 óra 53 perc, félmaratoni időm 1 óra 39 perc.

20 éves korom óta kerékpározok. Volt pár év amíg mindenhova kerékpárral jártam, 7-8ezer km-t tekertem évente. Akkoriban a mountain bike-ot preferáltam, az ismertebb versenyeken általában el is indultam (Buda maraton, Duna maraton, Crosskovácsi). Idővel aztán az MTB-t lecseréltem országútira. Elég sok bringám volt az évek során, jelenleg egy Merida Road Race Lite-tal koptatom az aszfaltot.

Nyolc keréken is szívesen gurulok. Középiskolás koromban agresszív görkoriztam, aztán ahogy idősödtem és a lépcsők ugrálása már nem vonzott annyira, váltottam fitness korira. Tavasztól őszig igyekszem legalább heti egy görkoris edzést is beiktatni.

A triatlon világába Farkas Úr (akivel egyébként osztálytársak voltunk általánosban) által csöppentem bele. Első megmérettetésem a nagyatádi ExtremeMan volt 2015-ben, Szabó Petivel váltóban. Az élmény teljesen rabjávát tett. Utána jópár triatlonversenyen részt vettem, majd 2017-ben egyéniben indulva is teljesítettem az ironman-t, szintén Nagyatádon.

Az úszással nem vagyok túlzottan kibékülve, de legalább lelkes vagyok. 2017-ben átúsztam a Balatont.

Versenyek, túrák amiken részt vettem az elmúlt években

dátum verseny sportág táv eredmény
2018.07.15. Edző maraton futás 42km 04:21:11
2018.04.22. Rijeka marathon futás 42km 04:13:51
2018.04.08. Balaton-felvidék terep maraton terepfutás 42km 05:14:59
2018.03.25. Vértes terep maraton terepfutás 41km 05:12:06
2018.03.18. Kis-Duna Maraton futás 21km 01:49:14
2018.03.04. Gánt 25K trail terepfutás 25km 03:11:38
2018.02.25. Téi túra Zsámbékon teljesítménytúra 16km 03:33:04
2018.02.18. WadkanZ Trail Szépjeges terepfutás 20km 02:16:06
2018.02.10. Téi Margita teljesítménytúra 32km 05:52:35
2018.01.27. Winter TRAIL Sprint terepfutás 12.4km 01:14:15
2018.01.14. Zúzmara félmaraton futás 21km 02:15:39
2017.11.25. K&H mozdulj! Balaton félmaraton futás 21km 01:53:12
2017.11.05. Krokodil futás terepfutás 4.2km 00:20:36
2017.11.04. Intersport terepfutás terepfutás 21km 03:23:48
2017.10.23. Kolonics György emlékfutás futás 11.5km 01:02:22
2017.10.15. Budapest Maraton futás 42km 04:44:43
2017.10.01. Velencei-tó kör futás 30km 03:16:55
2017.09.10. Budapest félmaraton futás 21km 01:58:43
2017.08.27. Budapestman úszás, kerékpár, futás 1.5/40/10km 02:57:11
2017.07.29. ExtremeMan Nagyatád úszás, kerékpár, futás 3.8/180/42km 14:47:25
2017.07.09. Balaton-átúszás úszás 5,2km 02:41:22
2017.07.02. ExtremeMan Kaposvár úszás, kerékpár, futás 1.9/90/21km 07:34:06
2017.06.11. K&H félmaraton futás 21km 01:46:56
2017.06.04. ExtremeMan Velence úszás, kerékpár, futás 1.5/40/10km 03:13:45
2017.05.28. Békás kerékpáros teljesítménytúra kerékpár 63km 03:23:00
2017.04.09. Vivicittá félmaraton futás 21km 01:54:14
2017.04.02. Dunakanyar félmaraton futás 21km 02:01:01
2016.11.19. K&H mozdulj! Balaton félmaraton futás 21km 01:39:45
2016.11.05. Intersport terepfutás terepfutás 21km 03:11:00
2016.10.29. BBU Halloween run futás 21km 01:49:23
2016.10.09. Budapest Maraton futás 42km 04:08:08
2016.09.25. Velencei-tó kör futás 30km 03:02:19
2016.09.11. Budapest félmaraton futás 21km 01:49:21
2016.09.03. BBU Vadasparki Terepfutó Kupa terepfutás 18km 02:07:38
2016.08.27. 3. Panorámafutás futás 25km 02:12:55
2016.08.06. X. SZUFLA futófesztivál terepfutás 52km 05:51:45
2016.07.31. Ironman 5i50 úszás, kerékpár, futás 1.5/40/10km 02:58:13
2016.07.23. Ötpróba Rióba futás 21km 01:59:11
2016.06.25. Hortobágy félmaraton terepfutás 21km 02:25:09
2016.06.18. The Color Run terepfutás N/A N/A
2016.06.12. K&H félmaraton futás 21km 01:45:25
2016.06.05. District Battle Run futás 26,7km 02:44:33
2016.06.04. Szigetfutás futás 5,3km 00:24:30
2016.05.29. Békás kerékpáros teljesítménytúra kerékpár 35km N/A
2016.05.15. Bakony 200 teljesítménytúra kerékpár 114km 05:53:00
2016.05.08. Szigetfutás futás 5,3km 00:25:18
2016.04.29. Új cipő és még egy maraton futás 42km 04:23:05
2016.04.24. Budapest – Szentendre maraton futás 42km 04:27:11
2016.04.17. Vivicittá félmaraton futás 21km 01:50:50
2016.04.03. Tóparti Futóparti futás 28km 02:52:42
2016.03.20. Duna menti Zöldsport Fesztivál futás 21km 02:08:31
2015.11.14. K&H mozdulj! Balaton félmaraton futás 21km 02:02:42
2015.11.08. Tudás útja félmaraton futás 21km 01:41:48
2015.11.07. BBU Halloween run futás 10,5km 00:57:22
2015.10.23. BBU félmaraton futás 21km 01:48:39
2015.10.11. Budapest maraton futás 42km 03:53:34
2015.09.27. NATO futás futás 10km 01:01:44
2015.09.13. Budapest félmaraton futás 21km 01:48:35
2015.08.21. Ironman 5i50 úszás, kerékpár, futás 1.5/40/10km 03:05:06
2015.07.25. ExtremeMan Nagyatád úszás, kerékpár, futás 3.8/180/42km kétfős váltóban 12:40:51
2015.07.11. Délibáb félmaraton terepfutás 21km 01:55:16
2015.06.14. K&H félmaraton futás 21km 01:46:51
2015.04.19. Vivicittá Városvédő Futás futás 10km 00:45:48
2015.04.12. Balaton kör kerékpár 225km 11:07:15
2014.11.09. Tudás Útja félmaraton futás 21km 01:47:43
2014.10.23. BBU félmaraton futás 21km 01:47:49
2014.10.11. Budapest maraton futás 42km 04:22:12
2014.10.05. NATO futás futás 10km 00:46:15
2014.09.14. Budapest félmaraton futás 21km 01:43:47
2014.06.29. TA-BU kerékpáros teljestménytúra kerékpár 100km 05:54:00
2014.06.15. K&H félmaraton futás 21km 02:03:22
2014.05.25. Békás teljesíménytúra kerékpár 63km 02:54:00
2014.04.13. Vivicittá Városvédő Futás futás 10km 00:48:05
2013.09.08. Budapest félmaraton futás 21km 01:39:38
2013.08.24. Görkorcsolya félmaraton görkorcsolya 21km 01:03:27
2013.08.17. Balaton kerülés kerékpár 203km 10:10:50
2013.04.21. Vivicittá félmaraton futás 21km 01:47:03
2012.10.07. Budapest maraton futás 42km 04:15:30
2012.10.01. NATO futás futás 10km 00:45:20
2012.09.09. Budapest félmaraton futás 21km 01:44:02
2012.06.10. K&H félmaraton futás 21km 01:50:15
2012.04.01. Vivicittá félmaraton futás 21km 01:45:12
2011.10.02. Budapest maraton futás 42km 04:22:54
2011.09.04. Budapest félmaraton futás 21km 01:44:17
2011.05.29. Békás teljesíménytúra kerékpár 104km 05:39:00
2011.04.10. Vivicittá félmaraton futás 21km 01:57:36
2010.04.18. Vivicittá futás 12km 01:13:00
2009.05.30. Generali futás futás 5km 00:27:27
2009.04.19. Vivicittá Városvédő futás futás 12km N/A
2008.05.25. Békás teljesíménytúra kerékpár 35km 01:45:49
2007.09.15. 24 órás Mountain Bike váltó Csillebérc kerékpár N/A N/A
2007.06.02. Tour de Gyömrő kerékpár 20km 00:33:00
2007.05.20. Békás teljesíménytúra kerékpár 63km 02:46:49
2006.08.20. 24 órás Mountain Bike váltó Csillebérc kerékpár N/A N/A
2006.06.11. Crosskovácsi kerékpár 27km N/A
2006.05.29. Békás teljesíménytúra kerékpár 63km N/A
2005.08.20. 24 órás Mountain Bike váltó Csillebérc kerékpár N/A N/A
2005.07.03. Duna maraton kerékpár N/A N/A
2005.06.26. Dunaparti Külloszaggató Party kerékpár 90km 03:15:14
2005.06.04. Tour de Gyömrő kerékpár 20km 00:37:34
2005.05.22. Békás teljesíménytúra kerékpár 63km 02:41:12